Tartalmas tábor a Bregyóban
A Bregyó-közi Sportcentrumban, az önkormányzati napközis táborban tettem látogatást. A táborban hetente mintegy négyszáz általános iskolás diák tölti szabadidejét pedagógusok felügyelete mellett. A gyerekek nagyon élvezik a táborozást, értelmes és tartalmas kikapcsolódást biztosítanak számukra, ami nagy könnyebbséget jelent a szülőknek és a családoknak.
Tapasztalataim szerint nagy szükség és igény van a Bregyó-közi napközis táborra, ahol értelmes, tartalmas, minőségi kikapcsolódást biztosítanak a Székesfehérváron tanuló gyerekeknek. A gyermekek negyede rászorultsági alapon teljesen ingyenesen, újabb 25 százaléka pedig féláras kedvezménnyel vehet részt a táborban. A gyerekek ötöde több turnusra jelentkezett, sőt van olyan is, aki az egész nyarát a Bregyóban tölti. Köszönöm a nyáron is dolgozó, elkötelezett pedagógusok munkáját, hiszen a tanárok és a tanítók gondoskodnak arról, hogy minél színesebb programokból válogathassanak a diákok. A tábor fontos a szülők számára is, akik biztonságban tudhatják gyermekeiket a nyári munkanapok ideje alatt.
A Bregyó-közi Sportcentrumot érdemes és kell is fejleszteni! Reméljük, hogy hamarosan lehetőségünk is lesz erre.




